2019. 03. 23., izziee

Ahogy ígértem, itt is lennék azokkal a dolgokkal, amik Duával történtek ezalatt az egy hónap alatt. Február 20-án rendezték meg a 2019-es Brit Awards-ot Londonban, erre természetesen kedvencünk is ellátogatott, mint fellépő és jelölt. A vörös szőnyegen tündökölt a Christopher Kane ruhában. A kulisszák mögött is szép volt, de erről csak 4 képet kaptunk. Ezután következett a díjátadás, ahol egy kék csillagos miniruhát viselt. 4 jelölést kapott a díjátadón, 2 kategóriában 2-2 daláért, ebből egyet sikerült is díjra váltania: a Calvin Harrisszel közös One Kiss lett a Legjobb kislemez. Gratulálok ehhez! A színpadon pedig még egy alkalommal látható volt Dua, hiszen a nyertes dalt adta elő élőben. A díjátadó után a Warner Music after partijára is ellátogatott.

dua-5.jpg 010.jpg 001.jpg 0123105705813_14_499ef51134987364.jpg 016.jpg

6 nappal később a Pepe Jeans London reklámarcává választotta kedvencünket, a tavaszi/nyári kollekciójukhoz. Ehhez David Sims készített négy csodás fotót, valamint kaptunk egy videót is, amely alatt a Thinking ‘Bout You hallható egy más verzióként. Azóta világszerte nagy promóciós plakátokon volt látható.

001~230.jpg 002~192.jpg 003~163.jpg 004~138.jpg 

Március 7-én megjelent a Global Awards-on, ahol 4 kategóriában jelölték őt (Legjobb énekesnő, Legjobb brit előadó vagy együttes, Legjobb pop előadó, Legjobb pop előadó with Metro), ebből pedig kettőt sikerült is díjra váltania, ezek a Legjobb énekesnő és a Legjobb pop előadó vagy együttes! Gratulálok neki ehhez. Ezen a díjátadón is csodásan festett, egy zöld Marine Serre ruhában.

028.jpg 021.jpg 008.png 001.png 014.png

12-én megjelent párja, Isaac Carew első saját séf könyvének, a The Dirty Dishesnek a megnyitóján, ezen Dua édesanyja, Anesa és testvére, Rina is részt vett. Erről tíz képet tudtok megnézni alább!

003.png 005.png 010.png 011.png 007.png

Egy nappal később a LAX repülőtéren kapták lencsevégre a lesifotósok egy zöld ruhában, ekkor próbálta minél jobban takarni magát. 16-án barátai társaságában vacsorázott, erről 12 kép érkezett. Aznap jelölték a Capital Awards-on a Legjobb rajongók kategóriában. Szavazni a #duabestfans hashtaggel és a Capital Official megjelölésével tudtok az Instagramon.

dua-1.jpg dua-6.jpg dua-9.jpg 5.jpg 6.jpg

Közelgő albumával kapcsolatban nem sok minden érkezett, egyelőre annyit tudunk, hogy Ali Tamposi és Billy Walsh dalszövegírók is közreműködnek majd valamelyik dalában. Dua már legalább 24 dalt vett fel a stúdióban, de erről csak 13 vagy 14 lesz az albumon. Az album címe továbbá két szóból fog állni, valamint dark pop dalok lesznek rajta és tele lesz izgalmas kollaborációkkal. Tegnap pedig megjelent a Swan Song akusztikus verziója, amely már a YouTube-on is meghallgató a Twitteren @dualipahungary néven megtalálható rajongónak.

2018. 11. 15., izziee

Kedvenünkről ma jelent meg egy új videó, amely az UNICEF számára készült, ugyanis tegnap volt a The World Children’s Day, ennek tiszteletére petíciót indítottak Go Blue névvel. A két perces kisfilm főszereplője Millie Bobby Brown, aki a videóban sztárokat hív fel, hogy csatlakozzanak a Code Blue-hoz. A 49. másodperctől az első perc második másodpercig láthatjuk Duát, így hangzik a beszélgetés:

MBB: Dua?!
Dua: Millie, baba, mi a helyzet?
MBB: Tudom, hogy elfoglalt vagyok, de öhm Code Blue, szükséged van a Go Blue-ra!
Dua: Go Blue! *dalszöveg, dalt ír* I see in blue, I see in blue, Oh and you see everything in blue. Nézzük meg még egyszer ezt, próbáljuk meg ezt a részt!

Ötletes lett a videó, mert a pár másodpercben Dua a Be The One dalszövegét írta át. A videó mellett egy fotósorozat képet és két kulisszák mögötti fotót is kaptunk, nézzétek meg alább! Ezen a linken pedig megtaláljátok a petíciót. Érdekesség pedig, hogy Dua felhasználónevét Blua Lipára változtatta az Instagramon és bioját is a link tölti ki.

003~145.jpg 002~171.jpg 001~206.jpg 

2018. 08. 21., izziee

Nagyszerű hírrel érkeztem, ugyanis tegnap Dua egy autókat gyártó cég, a Jaguar reklámarca lett! Most pedig lefordítom a hivatalos oldalon írt szövegből a fontosabb részeket, de előtte nézzétek meg a két, jobban mondva három (egy kép kétfajta változatban) csodás képet!

001~178.jpg 002~145.jpg 003~122.jpg  

A ‘The PACE: Season One’ modellek bemutatása szeptember 3-án lesz, a koncertet pedig Dua Lipa adja majd a Jaguar SUV modellek megünneplésére. Vagyis 3-án ‘Dua Lipa x Jaguar’ megnyitó Amszterdamban. Ekkor kerül majd hivatalosan is bejelentésre partnersége. Egyébként kedvencünk is egy új Jaguar I-PACE modellel (kb. 18 millió forint) rendelkezik, ami 0-ról 100 km/h-ra 4,8 másodperc alatt gyorsul fel.

Imádom minél magasabbra tenni a határaimat a zenémmel, a fellépéseimmel és pl. ezzel a partnerségemmel pedig új szintre hozni a dolgokat. Ez egy hi-tech projekt, ami ötvözi a zenét és Jaguar technológiáját és már tudom, hogy a rajongóim imádni fogják, amit együtt alkotunk. Mindenre fény derül szeptember 3-án, Amszterdamban. Annyira izgatott vagyok, hogy az első kocsim egy I-PACE lesz és utat tör magának ebbe az új elektromos generációba.

– mondja Dua.