Megjelent a ‘Levitating’ klipje!

Dua mindenkit meglepett azzal, hogy a soron következő kislemeze a ‘Levitating‘ lett! Bár sokan arra gyanakodtak, hogy a Hallucinate lesz az, amihez klipet forgat, ez mégsem így történt (sajnos). Az új kislemezt feldobta két igencsak hatalmas közreműködővel, Madonnával és Missy Elliottal. A dal audió verzióját tegnap este publikálták, majd ma délután meg is érkezett a kisfilmje is. Madonna sajnos nem szerepel benne, de Dua párja, Anwar több kisebb jelenetben is feltűnik. Úgy fest, nagyon dúl közöttük a szerelem. Dua egyébként fantasztikusan néz ki a videóban, amit akkor forgattak, amikor rózsaszín tincsei voltak.


Megjelent a Hallucinate videoklipje

10 napja már beszámoltunk róla, hogy a Future Nostalgia album 4. kislemeze, a Hallucinate július 10-én fog megjelenni a videoklippel együtt, ami így is lett. Ez most csak animációs kisfilm lett, de ez teljesen érthető, mivel a koronavírus miatt nem tudtak forgatni. A designért The Mill, míg a rendezésért Lisha Tan felelt. Szerintem nagyon jól meglett csinálva és természetesen a zene is fantasztikus, csekkoljátok ti is!

izziee, 2020, Júl 14, Dal Hallucinate Kisfilm Videók

2020 Sydney Gay & Lesbian Mardi Gras Parade & Vogue videó

Kedvencünkről tegnap megjelent egy 5 perces videó, amit a Vogue töltött fel YouTube-csatornájára. A rövid sitcom címe Welcome to Dua’s World, vagyis Üdv Dua világában. Szerintem nagyon jó videó lett, Dua az összes viselt szettben fantasztikusan néz ki.

Tegnap pedig Ausztrália fővárosába, Sydneybe utazott, ugyanis a 2020 Sydney Mardi Gras LGBTQ Parádé egyik fő fellépője volt. Először részt vett a partin, egy fekete, sárga csíkos ruhában. Hajához hosszabb póthajat csatoltak. Erről 8 képet találtok!

Dua2BLipa2BSydney2BCelebrates2B42nd2BAnnual2BSydney2B3O0FnFR8SMBx.jpg Dua2BLipa2BSydney2BCelebrates2B42nd2BAnnual2BSydney2B2W1jQVDgq-3x.jpg Dua2BLipa2BSydney2BCelebrates2B42nd2BAnnual2BSydney2BEoVRUhigpNAx.jpg Dua2BLipa2BSydney2BCelebrates2B42nd2BAnnual2BSydney2BOVQrGAaoB3-x.jpg Dua2BLipa2BSydney2BCelebrates2B42nd2BAnnual2BSydney2Bv2QnolELJxEx.jpg

Ezután következett maga, a fellépése. Itt adta először elő legfrissebb dalát, a Physicalt, de a Dua Lipa albumról is adott elő számokat. Előadása közben egy szivárványszínű szettet viselt, ami az LGBTQ közösség egyik jelképe, ezzel fejezte ki támogatását. Sajnos a fellépésről is csak 8 képet kaptunk, a kulisszák mögül pedig 5-öt. Videók is jöttek, ezt egy Instagram posztban megtudjátok nézni!

84049896_156466568698134_979000159626735785_n.jpg 87713939_121724529403007_6100113387932481958_n.jpg 87679387_207664740638625_3287601089777497641_n.jpg 87341779_112810080323154_465103753581807995_n.jpg 87717245_503566990330228_5823305767703457690_n.jpg

ER9l920XsAAy2e_.jpg ER9BW7PWkAQx52T.jpg ER9BXq3X0AUgVcS.jpg ER9BY7_X0AEQiID.jpg ER9BYSnWAAA_1rB.jpg


Megjelent a Physical & Future Nostalgia előrendelés

Ma hajnalban debütált Dua legújabb dala, Physical címmel. Először az audio verzió jelent meg, pár órával később pedig már hatalmas sikereket aratott. Szerintem ez a dal is fantasztikus lett, úgy mint Dua eddigi dalai is, szóval mindenképp hallgassátok meg! A videoklip egyébként délután 2-kor került fel a legnagyobb videomegosztóra, negyed óra alatt pedig már több, mint 50 ezren megnézték. De először is nézzük, hogyan teljesít a slágerlistákon:

iTunes:

#2 Brazília
#3 Ecuador
#4 Lengyelország
#4 Szingapúr
#5 Görögország
#6 Mexikó
#7 Új-Zéland
#8 Finnország
#9 Törökország
#10 Hongkong
#10 Írország
#12 Norvégia
#13 Csehország
#14 Egyesült Királyság
#14 Olaszország
#15 Ausztria
#15 Indonézia
#16 Spanyolország
#19 Németország
#20 Ausztrália
#21 Vietnam
#23 Malájzia
#23 Svájc
#25 Egyesült Államok
#25 Franciaország
#32 Dánia
#33 Kanada
#34 Belgium
#35 Oroszország
#39 India
#43 Hollandia
#52 Bolívia
#56 Thaiföld
#72 Tajvan
#93 Dél-Afrika
#137 Litvánia
Apple Music
#22 Brazília
#25 Libanon
#49 Írország
#50 Azerbajdzsán
#58 Görögország
#61 Kambodzsa
#64 Fehéroroszországc
#65 Costa Rica
#69 Ausztrália
#74 Oroszország
#75 Szaúd-Arábia
#81 Paraguay
#90 Örményország
#90 Új-Zéland
#93 Olaszország
#95 Magyarország
#95 Szingapúr
#98 Mexikó
#100 Bulgária
#102 Fülöp-szigetek
#103 Argentína
#103 Lengyelország
#104 Egyesült Királyság
#104 Bahrein
#105 Svájc
#111 Chile
#112 Spanyolország
#114 Kirgizisztán
#117 Vietnam
#122 Szlovénia
#123 Hollandia
#125 Makaó
#125 Pápua Új-Guinea
#125 Tajvan
#128 Hongkong
#128 Indonézia
#129 Nicaragua
#130 Malajzia
#131 Németország
#131 Litvánia
#131 Üzbegisztán
#132 Panama
#132 Peru
#133 Egyesült Arab Emírségek
#138 El Salvador
#145 Kína
#149 Norvégia
#166 Kazahsztán
#182 Finnország
#192 Románia
#249 Svédország
#278 Ausztria
#285 Dél-Afrika
#288 Törökország
#329 Kanada
#370 Belgium
#476 India
#548 Egyesült Államok

Emellett már előrendelhetővé is vált Dua április 3-án érkező, második stúdióalbuma, a Future Nostalgia. Ezen a linken tudjátok előrendelni. Íme az árak Ft-ban és a csomagok tartalma:
Deluxe kiadás – Exkluzív vinyl lemez, 20 oldalas képeskönyv, üzenet Duától, Future Nostalgia tetoválás, matricák, 5 polaroidkép egyike –  15.143 Ft / 44.99 euró
Kazetta – Arany kazetta – 5382 Ft / 15.99 euró
Színes vinyl – Exkluzív kiadású rózsaszín vinyl lemez – 8075 Ft + szállítás / 23.99 euró
Digitális előrendelésApple Music, Amazon Music, iTunes
Képes lemez – Limitált kiadású képes lemez műanyag bevonattal – 10.006 Ft / 24.99 font
CD lemez – Future Nostalgia CD formátumban – 5382 Ft / 15.99 euró

JFK repülőtér, The Ellen Show, DSN Live Session & remixek

Kedvencünk tegnap a The Ellen Show vendége volt: először egyik legújabb dalát, a Don’t Start Now-t adta elő, majd parókával és szemüveggel, “álruhában” tréfált meg embereket. A fellépéséről 5 képet és 1 videót kaptunk, a prankekről pedig 2 videót. Nézzétek meg ti is őket!

EN2nym4X0AAvrIi.jpg EN3D0W0XkAAFcCS.jpg EN3D0wtWsAEAgSj.jpg EN3D1bRXUAEA0UH.jpg EN3n5JlWkAYyiAH.jpg


Már aznap távozott is New York Cityből, ugyanis a John Fitzgerald Kennedy elnökről elnevezett repülőtéren kapták lencsevégre. Egy fehér szettet viselt, haja pedig felkontyolva volt. Erről 15 HQ kép érkezett, amik a galériába fel is lettek töltve.

1~15.jpg 10~13.jpg 13~12.jpg 8~14.jpg 7~14.jpg

Tegnap Dua a Spotify-on egy egész remix albumot adott ki a Don’t Start Now-ról. 5 darab remix jelent meg a dalhoz, az alábbi DJ-ktől: Dom Dolla, Purple Disco, Zach Witness, Kungs, Pink Panda. A nevükre kattintva meghallgathatjátok mindegyiket! Ma pedig kiadta előbb említett dalának live session változatát, természetesen ezt is beágyaztam nektek.


Itt az Electricity! – dal- és klippremier

Nagyszerű hírem van! Megérkezett az, ami miatt több hónap óta ül tűkön az összes Dua Lipa-rajongó: ma fél hét előtt pár perccel megérkezett az Electricity, kedvencünktől és a Silk Citytől, akik más néven Diplo és Mark Ronson. Már egyes országokban hajnalban elérhetővé vált az iTunesen és a Spotifyon, ám az sem jelent gondot, ha valakinek nincs felhasználói fiókja, mert Mark Ronson a legnagyobb videomegosztóra, a YouTube-ra is közzétette az új dalt, a kisfilmmel együtt.

A videoklipet Bradley & Pablo rendezte és pontosan 4 perc 34 másodperces. Én bele sem tudok kötni semmibe, még akkor sem, ha akarnék. A zene kitűnő lett, a videoklipben pedig csodásan fest Dua. Úgyhogy, ha csak tehetitek, ne hagyjátok ki, mert igazán megéri meghallgatni és megnézni!

A Dua Lipa Lengyelország közzétette a kisfilm összes pillanatképét, melyekből az összes HD/HQ, ezeket is megleshetitek.

image118.jpg image166.jpg image21.jpg image35.jpg

izziee, 2018, Sze 06, Dal Electricity Hírek Képek Kisfilm Videók