Lesifotók Los Angelesből

Dua jó ideje Kaliforniában tartózkodik, és eddig Malibuban láthattuk a legtöbbet. 29-én azonban Los Angelesben tűnt fel, háromszor is! Először elhagyta a hoteljét, a “Sunset Towers“-t, ahol még igencsak kómásan lépkedett. Folyamatosan a telefonját bújta, és nem is pillantott felfelé egy percig sem. Bő fazonú farmert viselt, fekete toppal és egy élénk narancs kardigánnal kiegészítette aznapi szettjét. Nem sminkelte ki magát, talán ezzel is az volt a célja, hogy kevésbé ismerjék fel.

2N0RBSL-_8Q.jpg ATFSg8ZBo1o.jpg b6UayLgj7jE.jpg drAIx71-CPM.jpg et07KHW4Ruo.jpg

Kiderült, hogy Jeff Basker dalszövegíróval volt megbeszélt találkája. A férfi házának garázsánál szúrták ki Dua-t, akinek épp a retró Porsche-ját mutatta. Egy körre el is vitte a fiatal énekesnőt, aki roppant mód élvezte a kocsikázást.

-53OMCw2mpA.jpg 7EIYQRSm-B8.jpg hYVIsamiemQ.jpg VuJyPBZk3oQ.jpg DkoAQFikGw8.jpg

A kocsikázás után távozott is, és pont az utcára lépett ki, amikor újra észrevették őket. Dua egy üzleti megbeszélés kapcsán kereste fel a férfit, valószínűleg az új album miatt.

0IH-YDIbnFY.jpg e_WnifflLgQ.jpg j7KIeh5MKcM.jpg LSuXI4-6MNc.jpg SknDobec-Ek.jpg

Eve, 2019, Sze 01, Képek Lesifotók

Séta Malibuban

Duát a tegnapi nap folyamán is lencsevégre kapták a lesifotósok, ugyanúgy Malibuban, Kaliforniában. Két barátja is vele tartott vásárlás után. Egy fekete topot viselt kék farmernadrággal és narancssárga kardigánnal, haja pedig leengedve volt. Galériánkban 13 HQ képet találtok erről!

008~65.jpg 010~50.jpg 004~145.jpg 012~38.jpg 013~38.jpg

izziee, 2019, aug 26, Képek Lesifotók

Lesifotók Malibuból

Kedvencünk jelenleg is Malibuban tartózkodik, tegnapelőtt párjával és barátjukkal ismét ellátogattak az egyik helyi strandra, ahol az együtt töltött időt láthatóan élvezték. Először egy fehér, sötétkék és piros csíkos egyrészes fürdőruhát viselt, majd erre húzott fel egy fekete ruhát, mikor a vízre mentek Anwarral. Galériánkban 30 HQ képet nézhettek meg erről!

026~14.jpg 021~18.jpg 002~197.jpg 004~143.jpg 025~14.jpg

Tegnap pedig egyedül volt látható az utcákon, ugyanis vásárolni ment valahová. Egy fekete haspólót viselt ugyanilyen színű nadrággal, haja pedig leengedve volt. Sajnos az erről készült képek nem túl jó minőségűek, de 12 darabot találtok a galériában!

119376290_3.jpg 119376319_10.jpg 119376254_2.jpg 119376295_5.jpg 119376324_11.jpg

izziee, 2019, aug 25, Anwar Hadid Képek Lesifotók

Ebéd párjával Malibuban

Még Dua tegnap is Malibuban, Kaliforniában tartózkodott, hiszen a paparazzik kiszúrták őt párja, Anwar Hadid társaságában. Ekkor éppen ebédeltek valamit egy helyi étteremben, majd egymást átkarolva sétálgattak. Most mindketten észrevették, hogy nincsenek egyedül, de nem rontották el vidám hangulatukat, középső ujjukat mutatva, mosolyogva sétáltak tovább. Galériánkban 33 HQ képet nézhettek meg erről!

7.jpg 9.jpg 4.jpg 30.jpg 32.jpg

izziee, 2019, aug 24, Anwar Hadid Képek Lesifotók

Születésnapja ünneplése

Kedvencünk tegnap ünnepelte 24. születésnapját, amelyet barátai, párja és családja köreiben töltött Malibuban, Kaliforniában. Este a Nobu japán étterem előtt kapták lencsevégre őt a lesifotósok, ekkor Anwar is vele volt és éppen távoztak. Dua egy fekete miniruhát viselt, haja pedig leengedve volt.

1.jpg 2.jpg 10.jpg 7.jpg 9.jpg

Még ezelőtt a tengerparton is kikapcsolódott kicsit, ekkor láthatóan végig nagyon vidám volt, sok romantikus pillanata volt Anwarral, még a paparazzikkal sem törődtek. Galériánkban 20 közepes méretű, azonban vízjeles képet nézhettek meg!

ECqWA0uWkAcJqRZ.jpg ECqWAlYWwAU9QEX.jpg ECqWwXXW4AIz1F5.jpg ECqbdv_XkAAQbgb.jpg ECqX3WEXsAAaZsV.jpg


YSL Beauty Libre fotók és videók & lesifotók

A napokban 7 darab új kép látott napvilágot kedvencünk a YSL Beauty Libre kollekciójához készült fotósorozatból, természetesen mindegyiken csodásan fest Dua. Tegnap közzétett Instagramján egy hosszabb, már 35 másodperces kampányvideót, majd ma megérkezett a teljes reklámfilm is, ami kereken egy perces és Malibu és a Grand Canyon között forgatták 4 napig. Szerintünk remek kis videók lettek, mindenképp tekintsétek meg őket!

EB8aVFuXUAAb9XS.jpg EB8aVFyWkAclIsX.jpg ECTwk-aXUAA09nz.jpg EB7wj5iXoAEudj1.jpg EB7wknoXUAEemC7.jpg

Emellett a mai nap folyamán ismét Anwar társaságában volt látható Los Angelesben, láthatóan ezúttal is élvezték a közösen töltött időt, hiszen sokat nevettek és kéz a kézben sétálgattak. Dua egy fekete blézert viselt fekete sportcipővel, haja pedig fel volt tűzve.

ECVE-MZXkAA5LN8.jpg ECVE9gDXsAAI-EF.jpg ECVFQWfWwAUPsUM.jpg e.jpg ECVFSDlW4AA9LXP.jpg


Tegnap esti lesifotók

Duát tegnap is lefotózták a paparazzik, ezúttal Los Angelesben, amint a Catch One klubból távozott pár barátja társaságában, akiket csak háttal láttak a lesifotósok. Kedvencünk egy piros topot viselt világoskék farmernadrággal, haja pedig leengedve volt. A galériában 8 fotót nézhettek meg erről.

1~5.jpg 2~5.jpg 4~5.jpg 5~5.jpg 8~4.jpg

izziee, 2019, aug 16, Képek Lesifotók